TÁMOGATÁS
Számítunk nagyobb összegű adományokra, támogatásokra is, melyek lehetnek pénzügyi és „in kind” jellegűek egyaránt. A 2024-es Tűzgyújtó Konferencia például nem jönne létre, ha nem találkoztunk volna a MagNet Bankkal, akik kiemelt támogatóként a rendezvény helyszínét bocsájtják a rendelkezésünkre.
Várjuk tehát a továbbiakban is a támogatói megkereséseket, illetve az ebbe az irányba mutató formabontó ötleteket a hello@flowalapitvany.hu címen. Mi a magunk részéről azt vállaljuk, hogy a Tűzgyújtó Konferenciát magát is nonprofit kezdeményezésként kezeljük, vagyis az összes támogatásként befolyó pénzt és segítséget a konferencia céljaira fordítjuk, vagy a megvalósítás-lebonyolítás során, vagy ha erre adományozóink ötletei lehetőséget adnak, akkor azt követően is.
PARTNERSÉG
A „partnerség” terveink szerint fontos üzenete és inspiráló példaként ható eleme kell legyen a Tűzgyújtó Konferenciának. A következő hónapokban várjuk tehát a velünk egy hajóban evezők jelentkezését, tartalmi és formai ötleteit.
Várjuk továbbá olyan előadók jelentkezését is, akik szívesen elhoznák nekünk inspiráló történeteiket. Igyekszünk példaként színpadra állítani olyan, több szektorból és több generációból érkező előadó-párosokat, akik különböző társadalmi ügyek mentén valósítottak meg az összes érintett számára értékes és sikeres együttműködéseket. Ha Te is egy ilyen sztori részese voltál/vagy, akkor keress minket.